FÁBER Sífutó, Botsport és Természetjáró Közhasznú Egyesület - alapítva 2009
FÁBER SBT Kh. Egyesület
- alapítva 2009
Logo 512*512
Az első idei hó Sopronban

A meteorológiai portálok napok óta jelezték a havazás lehetőségét a mai napra. Mi persze az utóbbi évek tapasztalatai alapján - no meg a naptárra nézve - enyhe szkepticizmussal vártuk a fejleményeket. Kb. 11 óra körül váltott át az eső - a városban - előbb havas esőbe, majd havazásba. Itt már minden elismerésem a meteorológusoké volt, akik szinte percre előrejelezték ezt.

Délután 3 órakor mentünk ki egy ellenőrző körútra a Muckig. Az egyik - jó - tapasztalat az volt, hogy máris letakarított úton tudtunk egész a sorompóig menni. A másik - kevésbé épületes - tapasztalat az volt, hogy csak egy autót láttunk a felvezető úton, de azt is teljes mértékig az árokban. HAVAZÁSKOR MEGVÁLTOZNAK AZ ÚTVISZONYOK, ILYENKOR EGÉSZEN MÁSHOGY KELL VEZETNI - ELSŐSORBAN LASSABBAN !!

A hómagasság a völgyben 4, a hegytetőn 6 cm köré volt tehető. A különbség inkább a konzisztenciában mutatkozott, míg a városi régiókban erősen vizes hó volt, addig a Muckon a porhavat fújta az erős ÉNy-i szél. Sajnos a 6 cm hó csak nagyon kevés helyen alkalmas a sífutásra. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy e vékony hóréteg alatt a talaj még meleg, és alulról olvasztja a havat. A sportolásra alkalmas hó több napos fagyciklus után és minimum 8-10 cm hónál kezdődik.

A tapasztalatainkról képek a galériában is láthatóak.

támogass minket!

Bankszámlaszámunk:
Fáber SBT Kh. Egyesület, Sopron 10918001-00000070-38420002
A megjegyzés rovatba kérjük az „ADOMÁNY” szót, neved és címed írd!
SzJA 1%:
Egyesületünk közhasznú. Ez azt jelenti, hogy felajánlhatod személyi jövedelemadód 1 %-át. Ehhez csak az adószámunkat kell beírni a megfelelő nyomtatványra: 18 98 85 72-1-08

További támogatási lehetőségekről ITT olvashatsz.

Bármilyen módon támogatsz, előre is köszönjük!

legyél tagja az egyesületünknek!

Ehhez először el kell fogadd az egyesület alapszabályát valamint adatkezelési és adatvédelmi szabályzatát. Egyúttal ki kell tölteni a belépési nyilatkozatot és aláírva eljuttatni nekünk! (scannelve, lefotózva, postán...) 

óvd a sínyomot!

oszd meg ezt a hírt!

9400 Sopron
Frankenburg u. 7.
9400 Sopron, Frankenburg u. 7.
Kubinszky András
06 20 264 44 00
Szigethi Béla
Logo 512*512
FÁBER SBT Közhasznú Egyesület
Minden jog fenntartva © 
2022
XATON logo
menu