A nagy nyári melegek után a szolidabb időjárási körülményeket kihasználva ismét kerékpártúrát szerveztünk az érdeklődő tagjainknak. Ezúttal 11 fő (és egy kutya 🙂 voltak a résztvevők. A túra a közeli Hanságba vezetett, amerre már régebben nem jártunk. Megint megállapítottuk, hogy elég néhány évnek eltelnie, és a táj már ennyi idő alatt is igen meg tud változni. Szerencsére aszálynak nem láttuk a nyomát, a napokban kapott esőt ez a térség is.
Az indulási pont, egyben a találkozás helye a Tőzeggyár és Miklósmajor közt található ún. Delta-pihenő volt. Itt az autóinkat kényelmesen és főleg árnyékos helyre tudtuk állítani.
Az útvonalunk Kapuvár felé irányult, de azt nem érintve előbb Öntésmajor, majd Osli településen sajnálkoztunk, hogy szombat délelőtt még sehol nincs egy nyitott betérő. Az eddig aszfaltozott, de nagyon gyérforgalmú utakat Földszigetnél hagytuk el, ahol be is léptünk a Fertő-Hanság Nemezeti Park területére. Csak pár száz métert tettünk meg és máris egy csapat kis nutriafiókát láttunk a mellettünk lévő csatornában, később szürke és fekete gémek szállak fáról fára. Érdekes módon délidőben több őzet is láttunk, nyúlról nem is beszélve.
A Fertő-főcsatornát elérve keletre fordultunk, majd egy vízszintszabályozó műtárgynál átkeltünk a Hany északi oldalára. A fokozatosan melegedő időben a tervezett időpontban értük el Jánossomorját ahol megebédeltünk. Túl voltunk az út felén, nyugat felé tartottunk, átléptük az osztrák határt és Andauig (Mosontarcsáig) kerekeztünk, ahol visszafordultunk dél felé. A nagy csatornát (németül: Einser-Kanal) és egyben a magyar határt az Andaui hídnál értük el, ami amellett, hogy gyalogos és kerékpáros átkelési lehetőség egyben 1956-os emlékhelynek is ki van alakítva mindkét oldalon. Innét már csak a kiindulási pontig kellett visszakerekeznünk, ahol érkezéskor a km-számlálóink 72 km-t mutattak....