FÁBER Sífutó, Botsport és Természetjáró Egyesület - alapítva 2009
FÁBER SBT Egyesület
- alapítva 2009
Minden eshetőségre felkészülünk

Bár eddig - síző szemszögből - elkeserítően alakult a telünk (a gázszámlánk szempontjából nem volt olyan rossz), még csak január közepét sem írjuk. Ráadásul a jövő hétre további lehűlést prognosztizálnak. Egyesületünk "kemény magja" megállás nélkül figyeli és ellenőrzi a pályáinkat. Ezzel kapcsolatban most két igen jó hírt tudok közölni - nyilván arra az esetre, ha kapunk némi égi áldást.

Először is Szigethi Béla és Szabó György tagtársunk az Ultra-fordulónál található kis hidat fordították el derékszögben - a POLARIS gépünk csörlőjének bevetésével - úgy, hogy a ezen nagyobb szélességű új nyomfektetőnkkel is keresztül tudjunk majd rajta haladni. Ugyanitt egyeztettük az erdészettel, hogy folyamatosan szabadon tartják az út túloldalán található pálya folytatásunkat (amit e célból szalagokkal is jelöltünk).

Mint ismeretes, a Borby pont környékén a TAEG részéről tarvágás történt az elmúlt hetekben. Az ilyen erdészeti akciók eléggé igénybe veszik az érintett területet. Szerencsére az illetékes erdész volt olyan kedves, hogy a lehető legnagyobb rendben hagyta ott nekünk a területet, és ezt a kitermelést is az Egyesületünk kedvéért hozta előre, lévén nem láttunk anno havazást közelegni. A mai napon dr. Nágel Tamás tagtársunkkal a maradék ágaktól megtisztítottuk ezt a szakaszt, így a 4A felvezető szakaszon immár végig lehet menni, sőt tovább, a felső régiók újra elérhetők ezen a nyomvonalon.

Sajnos a jó hírek mellett kellemetlenek is vannak. A Muck volt panzió felújítása (ifjúsági turistaház építése) során a bejárat előtt található táblánkat - feltételezhetően - a kivitelező, vagy annak valamelyik alvállalkozója miszlikké törte. Hogy felnőtt ember hogy képes józan állapotban ilyenre, az mindig kérdés számomra? Mint hallottam, az erdészet szemben lévő vadvédő kerítése is megsínylette a kétlábú dúvadakat. A táblák pótlása, azok lefúrása megint Egyesületünk kasszáját apasztja...

támogass minket!

Bankszámlaszámunk:
Fáber SBT Egyesület, Sopron 10918001-00000070-38420002
A megjegyzés rovatba kérjük az „ADOMÁNY” szót, neved és címed írd!
Bármilyen módon támogatsz, előre is köszönjük!

legyél tagja az egyesületünknek!

Ehhez először el kell fogadd az egyesület alapszabályát valamint adatkezelési és adatvédelmi szabályzatát. Egyúttal ki kell tölteni a belépési nyilatkozatot és aláírva eljuttatni nekünk! (scannelve, lefotózva, postán...) 

óvd a sínyomot!

oszd meg ezt a hírt!

9400 Sopron
Frankenburg u. 7.
9400 Sopron, Frankenburg u. 7.
Kubinszky András
06 20 264 44 00
Szigethi Béla
Logo 512*512
FÁBER SBT Egyesület
Minden jog fenntartva © 2024
XATON Webstudio logo